KISKUTYA A HÁZNÁL Tenyésztés Az előző számban addig a pontig követtük a kölyökkutyák szocializációját, ameddig alomtestvéreikkel és az anyjukkal voltak. Jó lenne, ha az anya 10-12 hetes korukig nevelhetné kölykeit, azonban a tenyészetekben ennek a feltételeit nem könnyű megvalósítani. Az ideális, 10-12 hetes korig az anyakutya által történő felneveléshez az olyan kis tenyészetekben optimálisak a feltételek, amelyekben a tenyésztőknek egyszerre csak egy alomról kell gondoskodniuk, s azt az udvaron, szabadon tarthatják. Így a szukának, ha éppen arra van szüksége, lehetősége van elvonulni egyre követelőzőbb kölykei elől pihenni, olyan helyre, ahová kicsinyei nem tudják követni.

A GYEREK ÉS A KUTYA - NÉGYLÁBÚ TESTŐR VAGY IDŐZÍTETT BOMBA? Körképünk harmadik, befejezô részében a kutya, gyerek és család kapcsolatáról írunk. Kutya és gyerek – a filmekbôl, regényekbôl és a valós életbôl is jól ismert idilli párosítás. Felhôtlen boldogság, játék, kacagás, biztonság a négylábú testôr védelmében. Ugyanakkor a másik oldalon véresre mart kicsiny kezek, betört koponyák és a szomorú statisztika: a kutyaharapások leggyakoribb áldozatai a gyerekek. Hát akkor most mi is az igazság: való-e a gyerek mellé kutya, vagy sem?

A RETTEGÉS JOGA Leküzdhető-e a kutyától való félelem? „Nem kell félni, nem harap!” – számtalanszor igyekszünk e szavakkal megnyugtatni mi, kutyatartók az idegent, akit szemlátomást aggodalommal, olykor egyenesen pánikszerű rémülettel tölt el négylábú barátunk látványa. Ám az igazsághoz tartozik, hogy biztató szavainknak ritkán van érzékelhető hatása. „Nem baj, én akkor is félek tőle” – hangzik a jól ismert válasz: a jelek szerint embertársaink ragaszkodnak a rettegés jogához.

SZAMURÁJOK PÉLDAKÉPE Fajtaismertető A tosa inu szűkebb hazája Shikoku, a négy fő japán sziget legkisebbike. A XVII. században Japánban is nagyon kedvelték a kutyaverekedtetést, különösen Shikoku Tosa körzetében volt nagyon népszerű ez a „sport”. Amikor a Meji-korszak lezárulásával megszűnt Japán izolációs politikája, egyre több külföldi, és velük új kutyafajták érkeztek az országba. A japánokat lenyűgözte a nagytestű idegen kutyák ereje és kitartása, ráadásul a japán harci ebek rendszeresen alulmaradtak a nagyobb külföldi kutyákkal szemben. Így keresztezni kezdték saját akita és shikoku típusú kutyáikat az idegen fajtákkal. Bulldogot, masztiffot, pointert, német dogot, bullterriert, bernáthegyit, és bordeaux-i dogot is felhasználtak. Így született a ma ismert tosa inu, amely Tosa régióról kapta a nevét.

TENYÉSZTŐK FAJTÁJUKRÓL Kedves Olvasók! Engedjék meg nekem, hogy kevéske kutyás tapasztalatomat és véleményemet megosszam Önökkel. Teszem ezt bátorításoknak köszönhetôen, mert „A Kutya” újság hasábjain felhívást olvastam, mely szerint véleményemet várják a bírálati módszereket illetôen. Véleményem megírását azonban egy másik cikk váltotta ki, nevezetesen a Kutya Szövetség lapjában megjelent „Tenyésztôi szemmel…” címû írása. Mivel családom is birtokol a cikkben említett fajtát, engedjék meg, hogy kifejthessem véleményem.